Tamás

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
„A mozgás, a zene és az érintés az orvosságom.”

1975-ben születtem Marcaliban.  A Balaton közelsége miatt, mindig fontos volt számomra a víz a tér és mozgás szabadsága. Egy ideig a vendéglátásban dolgoztam. 2001-ben lettem masszőr és itt világossá vált, hogy megtaláltam életem hivatását. Abban az időben sokat foglalkoztam jógával és aura elemzéssel. Sokat utaztam és sok emberrel „dolgoztam” együtt. 2004-ben tanultam Ma-Uri majd Kahi-Loa masszázst Witold Stanislaw Kucharczytól. Tanulmányaimat a Ma-Uri intézetnél folytattam. Egyéb tanulmányaim Önmegvalósítás művészete: alap, mester kurzus. Dr. Molnár Gábornál. Biologika szabad egyetem jelenleg is. 2003-óta több ezer személyes konzultációt és masszázst – kezelést végeztem. 2009-től aktívan tartok tánc órákat. A legtöbb tudást az emberekkel való közös munka és tapasztalat adta és adja számomra, a mai napig.

Tudatosság és Megértés, ez a valódi Változás alapja számomra.

Várlak nagy szeretettel, ha más nézőpontokra is nyitott vagy.

Témáim:

Body Healing masszázs

Body Healing tánc

Ezen a számon és email címen elérhető vagyok, ha bármilyen kérdésed van – bármivel kapcsolatban!

Tel:+36 70 251 60 24

Email: bodyhealing1@gmail.com

Facebook: Body Healing

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s